KÖSZÖNTŐ

 

 

A Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége 1992. évi megalakulásától számított több, mint 20 év alatt rengeteget tett Kecskemét sportjáért, a sport egyetemes értékeinek elismertetéséért, bemutatásáért, egyáltalán a sport érdekképviseletéért. A teljesség igénye nélkül néhányat ezek közül. A szövetség 17 évig sportnapot illetve sportbálat szervezett, Év Kecskeméti Sportolója díjat alapított és adott át, Sportkarácsony jótékonysági rendezvényt tartott, több alkalommal megrendezte a Kecskeméti Nagy Sportágválasztót, aktív részese volt több önkormányzati sportos anyag összeállításának, kiadta két alkalommal is az éves sportalmanachtot, stb.

És most eljött az ideje egy saját honlap elkészítésének, amely a sport területén segítséget szeretne nyújtani a sportszervezetek, sporttal foglalkozó cégek számára. A mai világban, mint tudjuk az információ óriási hatalom. Alapvető célja a honlapnak, hogy sporttal kapcsolatos információkat adjon a civil szervezetek számára, hogy működésük során el tudjanak igazodni a jogi környezetben. Segítve a pénzügyi feltételek javítását, bemutatjuk a legfrissebb „sportos” pályázatokat is. Megismerhetik az olvasók Kecskemét és Bács-Kiskun megye Sportjáért díjazottjait, Kecskemét Év Sportolóit, a legjobbakat, akik méltán lehetnek példaképek minden sportember számára.

2014. év egyik legnagyobb eseménye a szövetség életében a Nagy Sportágválasztó újabb megrendezése mellett a Kecskeméti Sportalmanach e-book elkészítése. A könyv felölelve az egész város sportját, többek között be kívánja mutatni az önkormányzat sportirányítását, a hatályban lévő, sporttal kapcsolatos rendeleteket, határozatokat, az év kiemelkedő sporteseményeit, a sportegyesületeket, azok edzés lehetőségeit, sportszövetségeket, a városban lévő sportlétesítményeket, mindezek elérhetőségeit, a sportolással kapcsolatos vállalkozásokat, sportmédiákat, sportorvoslást stb. Azaz minden, ami általános sportinformáció Kecskeméten, egy helyen lesz.

Kívánom a sportbarátoknak, sportszervezeteknek, mindenkinek, aki e honlapot látogatja, aki a Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége rendezvényein részt vesz, aki a kiadványait forgatja, hogy ezek a lehetőségek segítsék Kecskemét sportjában való eligazodását, szolgálja saját maga és sportszervezete boldogulását, Kecskemét város sportjának felemelkedését.

Kecskemét, 2014. március 1.

Ujhidy Tibor

elnök

Kapcsolódó dokumentumok